Skip to main content
Kategória

Hölgyek

Több évnyi sikertelen próbálkozás után…

Több évnyi sikertelen próbálkozás után…

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség, egy „új élet” megérkezéséhez?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Egy havi Alap vitamincsomag elfogyasztása után a közérzetem jelentősen javult, alvásproblémám megszűnt, szellemi frissességem visszatért.

Csodaként élem meg, hogy több évnyi sikertelen próbálkozás után spontán teherbe estem.

Teljes bizonyossággal állítom, hogy Dr. Lenkei vitaminjai miatt történt. Örökké hálás leszek ezért, Doktor úr. Kitartást és további sikereket kívánok Önnek és segítőinek! Tisztelettel:

A párommal már két éve nem védekeztünk, de ennek ellenére nem esett teherbe.

Négy hónappal ezelőtt elkezdtük szedni az Életerő Közepes vitamint, nem ennek orvoslására, hanem asztma és allergia miatt, amelyek nagyon nagymértékben javultak, de emellett még sikerült egy babát is összehoznunk. Remélem, másnak is segít majd a vitaminszedés ilyen jellegű problémákon!

Kb. másfél éve próbálkozunk párommal, hogy kisbabánk legyen, amikor 2 hónapig a multivitamint szedtem, a terhességi teszt pozitív lett. Most az 5. hónapban járok, és elmondhatom, hogy soha életemben ennyire energikusnak, életerősnek, egészségesnek nem éreztem magam, még vesebetegségem előtt sem. KÖSZÖNÖM!

Az első egy-két hónapban nem történt változás részemről, azonban a 3. hónap hatalmas meglepetéssel szolgált. Lombikprogramra jártunk párommal már egy éve, és csoda történt, megtapadt a megtermékenyített petesejt, azaz terhes lettem. Én az Életerő Közepeset szedtem, és biztos, hogy ennek is köszönhetem a pozitív változást.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki hasonló cipőben jár, mint én. Próbálja ki, és csodában lesz része.

Egy új élet kezdete. A szó szoros értelmében, és átvitt értelemben is.

Ezt tartom az egyik legszebb és legfontosabb lehetőségnek ebben a küldetésben. Új reményt adhatunk az ember számára. A bizakodás esélyét arra, hogy igenis lehet jobb, hogy létezhet megoldás akár erre, akár más egyéb problémájára.

Rehabilitálhatjuk az ember önmagába, a képességeibe, a lehetőségeibe és a természet erejébe vetett hitét. Talán ez hiányzik a legjobban mostanság. No meg azok a bizonyos sokat emlegetett vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek.

Ha felépítünk egy új kultúrát – jómagam „új egészségkultúrának” neveztem el –, akkor természetes lesz, hogy az emberek első lépésként eleve meglévő képességeiket fogják rehabilitálni.

Ahelyett, hogy elbizonytalanodnának. Ahelyett, hogy kétségbeesnének. Ahelyett, hogy olyan terápiáknak vetnék alá magukat, amelyek szükségtelenül, veszélyes mellékhatásokkal fenyegethetik őket.

Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem a hivatalos orvoslás által alkalmazott, többnyire gyógyszeres beavatkozásokról akarom lebeszélni az embereket. Ezekre szükség lehet és van is, amennyiben az ember adottságainak ismeretében, megfelelő, intelligens mérlegelést követően, kellő óvatossággal alkalmazzuk őket.

Az új egészségkultúrában a legfőbb cél az lenne, hogy eleve el se veszítsük természet adta képességeinket, és ezáltal egészségünk teljes fényével tündökölhessen.

Ehhez mindössze arra van szükség, hogy megismerjük és tiszteletben tartsuk testünk alapvető igényeit és szervezetünk működésének természeti törvényszerűségeit.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.

A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Egészséges gyermekek

Egészséges gyermekek

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség a betegeskedő gyermekek számára?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Három éves gyermekem nyugodtabban alszik, kortársaihoz képest sokkal kevesebbszer beteg, szinte alig, akkor is sokkal gyorsabban (pár nap) túl van a megfázásokon stb.

Kisfiam a C-vitamint szedi. Amíg nem szedte, egy hetet mentünk óvodába, egy hetet otthon voltunk. Alighogy felgyógyult egy megfázásból, már kezdődött elölről.

Szeptemberben, amikor középsőcsoportos lett, úgy gondoltam, megpróbáljuk a vitaminokat. Azóta kétszer volt csak náthás (most március van), végigsöpört a csoportján több betegség is, még bárányhimlő is. Egyiket sem kapta el! Folytatni fogjuk a vitaminok szedését, és a család többi tagja is ki szeretné próbálni.

Kisebbik gyermekem minden télen hónapokat hiányzott az iskolából. Lázas megfázások, köhögések miatt. Ezek a mulasztások is elmúltak! Ha beteg is volt, két nap alatt »lerázta« magáról. A C-vitaminnak köszönhetően és Önöknek.

Kisfiamnak elkezdtük adni a multivitamint, valamint most télen is mindenki szedi megelőzésképpen a C-vitamint. Azóta a gyermekorvos is megjegyezte: mi történt, hogy ilyen rég látta Csabit? A 6 éves kori oltást fájdalom és láz nélkül szinte észre sem vette.

A gyermekeknek alapvetően vasgyúróknak kellene lenniük.

Nagyon szomorú jelenségnek tartom, ha már zsenge korukban „barátságot” kell kötniük a betegségekkel. Ijesztő, amikor egy csöppség a teljes egészség állapotából – amelyben a világra jött – már óvodás vagy kisiskolás korára lecsúszik arra a szintre, ahol megjelenik a fogékonyság, a hajlam a betegségekre.

Ennél már csak egy dolog elkeserítőbb. Magyarországon is érvénybe léptették azt az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos európai uniós direktívát, mely szerint nem szabad felhívni az emberek figyelmét arra a sajnálatos tényre, hogy minőségi éhezésben szenvednek.

Így szól a rendelet:

  1. §: „Az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése, reklámozása nem állíthatja vagy sugallhatja, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére.” (37/2004. ESzCsM rendelet.)

Ez a törvényi szabályozás ellentmond a tudományos tényeknek.

A hiánypótlással elért eredmények azonban önmagukért beszélnek.

Egy másik paragrafus pedig sajnos éppen azt tiltja meg, hogy széles körben ismertté tegyük ezeket a kiváló eredményeket:

  1. §. (2): „Az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a terméknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni.” (37/2004. ESzCsM rendelet.)

Ismét fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ha csak egy leheletnyi igazsága is lenne annak az állításnak, mely szerint az emberek nem szenvednek a létfontosságú tápanyagok hiányától, akkor az olyan étrend-kiegészítők, amelyek megfelelő mennyiségben és helyes arányban pótolják ezeket, nem váltanának ki semmiféle egészségjavulást.

Könnyen segíthetünk hát az apróságokon is. Hadd élvezzék az életet, betegségek nélkül. Csak rohangáljanak boldogan, kipirult arccal.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Ha kíváncsi a C-vitamin (és egyéb vitaminok) jótékony hatásaira, térítésmentesen (regisztráció ellenében) elolvashatja a privát oldalamon a Mit tudnak? és… Mikor hatékonyak? című könyvemet.

Kíváncsi vagyok

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu
Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Menstruációs panaszok

Menstruációs panaszok

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség a nővé válás és a későbbi menstruációs időszakokban?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Tapasztalataim a vitamincsomag + kalcium- magnézium szedése során (három hónapja szedem):

  • elmúltak az úgynevezett PMS-tüneteim, (PMS = Pre Menstruációs Szindróma, azaz a menzeszt megelőző kellemetlen panaszok összességének összefoglaló neve)
  • nem vagyok letört, depressziós hangulatban, a menstruáció alatt nem görcsöl a hasam,
  • sokkal energikusabb vagyok.

A multivitamin csomag néhány napi szedése után rendszeresen tudtam mindennap székletet üríteni. Emésztési problémák miatt kezdtem szedni a vitaminokat.

Jó hatással volt rám a menstruáció alatt is, nem görcsölt nagyon a hasam, gyógyszer nélkül is kibírtam. A menstruáció előtti napokban nem feszült a mellem, amellyel mindig szenvedtem.

Ma már 44 éves vagyok, és szinte az első perctől kezdve a »nővé válásom« iszonyatos fájdalmakkal, görcsökkel járt. Volt alkalom, amikor kórházba vitt a családom. Az orvosok azonnal méhen kívüli terhesség görcseire tippeltek. A vizsgálatok ennek jelét sem mutatták. Mára elmondhatom, hogy ez a problémám ahhoz képest, amennyire erős volt, szinte semmivé vált. Ezt az élményt vártam egész felnőtté vált életemben. »Azokon a napokon« mindennap eszembe jut, hogy mennyire áldom azt a percet, amikor eldöntöttem, hogy szedni fogom a vitaminokat.

Még orvostanhallgatóként, az első három év alatt az alapozó tantárgyak keretében tanultam arról, hogy a magnézium, a kalcium és jó néhány vitamin elégtelen mennyisége vagy hiánya kórossá fokozza az idegrendszer és az izmok ingerlékenységét. Ez megnyilvánulhat abban is, hogy a menstruáció gyötrelmekkel jár.

Sokkal később – miután már elhagytam a hivatalos orvosi gyakorlatot – jöttem rá arra, hogy az egyetem későbbi éveiben a konkrét klinikai tárgyak (belgyógyászat, szülész-nőgyógyászat stb.) oktatásakor már nem hangzottak el újra ezek az alapvető ismeretek.

Talán nem túlzás kijelentenem, hogy még olyan problémákat is mesterséges, szintetikus gyógyszerekkel kívántunk orvosolni, melyeknek a meglévő tudásunk szerint is lett volna természetes gyógymódja.

Minél jobban beleástam magam a természet erejének és szervezetünk alapvető képességeinek tanulmányozásába, annál mélyebb értelművé vált számomra az az ősi orvosi bölcsesség, amely orvostanhallgató koromban még feliratként ékesítette a belgyógyászat-tanterem falát:

Medica mente, non medicamente”

azaz

„Ésszel gyógyíts, ne orvossággal!”

Senkit sem buzdítok arra, hogy ne forduljon orvoshoz, ha panaszai vannak. Előfordulhat, hogy a tünetek hátterében olyan elváltozások állnak, amelyek szakember segítségét igénylik.

Azt viszont bátran ki merem jelenteni, hogy a természet ereje nagyon sok esetben, önmagában is elegendő lenne nagyon sok baj, kín, és gyötrelem enyhítéséhez.

Határozottan állítom, hogy hiba veszélyes mellékhatásokkal bíró gyógyszereket rendelni egy olyan ember számára, akiről tudhatjuk, hogy minőségi éhezésben szenved, és panaszai származhatnak a létfontosságú vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek hiányából.

Első lépésként meg kellene szüntetni a minőségi éhezést, amely az érintettek nagy részénél akár komoly panaszokat is okozhat, és abban az esetben, ha még mindig vannak tünetek, akkor kellene elkezdeni a szükséges gyógyszerek alkalmazását.

A szervezet belső rendjének, szervezettségének, összhangjának megbomlása beárnyékolhatja a nőként való létezés nemes élményét.

Amikor a szervezet – a természet rendje szerint – komoly átalakuláson megy át, legyen az a kamaszkor vagy éppen a változókor, akkor még nagyobb támogatásra van szüksége. Segítséget kell nyújtanunk abban, hogy az érintett személy az éppen felboruló korábbi rend és a még be nem állt új rend közötti ösvényen minél kisebb megrázkódtatásokkal kelhessen át.

Ebben jelenthetnek segítséget a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek, amelyek szervezettséget, összhangot, rendet és harmóniát teremtenek a szervezetben.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Ha kíváncsi a kalcium és a magnézium (és egyéb vitaminok) jótékony hatásaira, térítésmentesen (regisztráció ellenében) elolvashatja a privát oldalamon a Mit tudnak? és… Mikor hatékonyak? című könyvemet.

Kíváncsi vagyok

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu
Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Szebb bőr – haj – köröm

Szebb bőr – haj – köröm

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség, hogy bőrünk, hajunk, körmünk újra egészséges legyen?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Édesanyám olvasta el először a könyvet (Cenzúrázott egészség), majd az egész családunk. Ezután kezdtük el a vitaminok szedését (multivitamin).

Tapasztalataink 3-4 hónap után: a bőrünk nem szárad ki annyira, sokkal simább, arcunk nem annyira zsírosodik, és a hajunk sem zsírosodott annyira, ritkábban kellett hajat mosni. Bár gyorsabban nőtt a körmünk, többször kellett levágni, de sokkal egészségesebb lett – haj, köröm. Nálunk az egész család szedi, öt fő.

Bár még csak egy hónapig szedtem a multivitamin csomagot, a következőket tapasztaltam:

  • naponta volt székletem (korábban csak 3-4 naponta),
  • az arcomon simább lett a bőr, a ráncok csökkentek,
  • a körmeim egészségesebbek lettek, nem vitaminhiányos, simább lett a felülete.

Nőként szeretem, ha a hajam és a körmöm igazán bírja a mindennapi »kiképzést«. Imádom nézni, hogy egészségesek.  Korábban nem így volt. Nagyon örülök, hogy elérhetőbb árban többfajta vitamint is kipróbálhatok.

A multivitamincsomag hatása egy hónap után:

  • Bőröm sokkal szebb lett.
  • Hajnövekedés intenzívebb.
  • Energikusabb vagyok.

„A szervezet egyik legfontosabb képessége az, hogy képes megújítani, felfrissíteni saját anyagait. Ez egyfajta fiatalon tartó funkció. Ahhoz, hogy ez működőképes legyen, vitaminokra van szükségünk. Ezek hiányában ez a képesség csak lappang, és nem tud érvényre jutni.

Bőrünk szebbé válásával párhuzamosan a szervezet belülről is szebbé, fiatalosabbá, üdébbé válik.

Nagy igazság lehet a régi bölcsességben, mely szerint az igazi szépség belülről fakad. Lelki és testi értelemben is. Ha lehetővé tesszük szervezetünk számára, hogy működtesse a fiatalon tartó funkciót, akkor annak hatása, magától értetődően, a test felszínén, a bőrön is megnyilvánul. Ha csak kozmetikumokkal próbáljuk meg karbantartani a szépséget, akkor nem gondoskodunk arról, hogy a „mélyben”, a háttérben is minden rendben legyen.

Félre ne értsen! Nem a jó minőségű szépítőszerek használatáról akarom lebeszélni Önt. Csak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy gondoskodnia kell arról is, hogy a teste belül, a nem látható helyeken is fiatalos és friss legyen. Ez nagymértékben befolyásolja bőre állapotát. Ezt a belső hatást nem váltják ki a kozmetikumok. Nem is erre találták ki őket.

Nem véletlen, hogy a modern arckrémek és egyéb készítmények az esetek nagy részében vitaminokat és provitaminokat* is tartalmaznak. Helyesen. A szépségipar szakemberei is felfedezték ezek jótékony hatását.

Csakhogy az ilyen krémekben és egyéb készítményekben található mennyiségeknek a sokszorosára, nemegyszer több százszorosára van szükség ahhoz, hogy „odabent” is rend legyen. Ekkora adagot viszont lehetetlen a bőrön keresztül a szervezetbe juttatni. Ez csakis szájon át lehetséges.

Tartsa hát karban a testét – belül is – megfelelő mennyiségű vitaminnal, ásványi anyaggal, nyomelemmel, és élvezze a belülről fakadó kozmetikai, fiatalító hatást, és egyidejűleg – tetszése szerint – használja nyugodtan bevált szépítőszereit is.

Az eredmény még tökéletesebb lesz.”

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.

A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Várandósság

a folsav a terhesség alatt részt vesz az anyai szövetek növekedésében

Várandósság, terhesség alatt milyen vitamint fogyasszon?

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

A várandósság alatti vitaminfogyasztás.

A várandósság alatti vitaminfogyasztás azért kényes téma, mert rengeteg sületlenséggel riogatják a babát váró édesanyákat.

Ezért nem ajánlok konkrét vitaminkészítményeket, de biztosítok az Ön számára olyan ismereteket, amelyek birtokában meg tudja hozni a saját döntését.
El tudja dönteni, hogy kívánja-e szedni a nevemmel fémjelzett multivitamin készítmények valamelyikét, majd azt is, hogy ezek közül melyik fajta és melyik erősségi fokozat hajtaná a legtöbb hasznot az Ön számára.

Ennek fényében azt javaslom, hogy első lépésként olvassa el a „Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra?” című könyvet, amely egy teljes fejezetet szentel a várandós édesanyáknak.
A 119. oldallal kezdődően, „Semmi probléma nem volt a terhességem alatt” címmel.
Ebben a fejezetben ízelítőt kaphat hölgytársai tapasztalataiból is.

Megnézem a könyvet

Ezek után az a legjobb megoldás az, ha megszerez néhány alapvető információt, és a Dr. Lenkei Életerő Multivitaminok széles választékából saját maga választja ki az Önnek leginkább tetsző formát és az Ön testi igényeihez leginkább megfelelő erősségi fokozatot.

A multivitaminok profi használatának elsajátításához is kaphat segítséget.
Írtam ezzel a céllal egy kis könyvet „Vitaminok – A legfontosabb szabály” címmel.

Megnézem a könyvet

Van egy másik, egy térítésmentes kiadványom is. A címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum bármelyikében ingyenesen átveheti és a legtöbb Termékforgalmazónál is megtalálja. Az üzletek elérhetőségét itt tudja megnézni: www.uzleteink.hu

A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Még egy információ: a nevemmel fémjelzett multivitaminok eleve tartalmaznak Folsavat is, de a várandósság alatt javasolt nagyobb mennyiséghez szükséges önálló Folsav készítményt is megtalálja bármelyik Életerő Centrumban, Termékforgalmazónál vagy itt a webáruházban.

Nyűgöktől minél inkább mentes, örömökben minél inkább gazdag várandós időszakot kívánok Önnek.
Üdvözlettel: Dr. Lenkei Gábor

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Változó kor, klimax

Változó kor, klimax

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Van-e remény a változókori, a klimaxos tünetek enyhülésére?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

A szervezet belső rendjének, szervezettségének és harmóniájának megbomlása beárnyékolhatja a nőként való létezés nemes élményét. Azért tettem ebbe a fejezetbe két olyan beszámolót is, amelyek a klimaxos tünetek enyhüléséről tudósítanak, hogy ismételten felhívjam a figyelmet egy egyszerű, de sokszor figyelmen kívül hagyott természettudományos tényre. Amikor a szervezet – a természet rendje szerint – komoly átalakuláson megy át, legyen az kamaszkor vagy éppen a változókor, akkor még nagyobb támogatásra van szüksége. Segítenünk kell abban, hogy az érintett személy az éppen felboruló korábbi rend és az újonnan kialakuló rend közötti átmenetet a lehető legkisebb megrázkódtatással élje át.
Ebben jelenthetnek segítséget a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek, amelyek szervezettséget, harmóniát és belső rendet teremtenek a szervezetben.

A KÖNYV olyan, mint egy jó anya. Elmondta a rosszat is, és megmutatja a jót is. 2005 augusztusa óta szedem az étrend-kiegészítőt (a családom és a barátaim is).

  • A vállízületeim teljesen rendbe jöttek.
  • Az alvásom javult (kalcium–magnézium).
  • A munkabírásom nagyon sokat javult.
  • A változókori problémáim megoldódtak.
  • A vérnyomásom a korábbi 140–150/90 helyett 130/70 lett.
  • Nem szedek sem vérnyomáscsökkentőt, sem pulzusra való gyógyszert, amit korábban igen.
  • Elmúlt az állandó fáradtság, és már nem felejtem el úgy a szavakat sem.

Köszönöm, jól vagyok, és a családom is kezd „alakulni”. Köszönöm mindenkinek! Hajrá, egészségügy!
F. L.-né, 55 éves

Szüleim négy hónapja szedik a Dr. Lenkei Életerő napi Alap vitamincsomagját. A közérzetük lényegesen javult, édesanyám (55 éves) klimaxos tünetei enyhültek.

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu
Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Nyitóoldal
Termékek
Fiókom
0
Kosár