Skip to main content
Kategória

Problémák

Fülzúgás

Fülzúgás

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e természetes megoldás a fülzúgás csökkentésére vagy akár teljes megszüntetésére?

Konkrét terápiás javaslattal nem tudok előállni, de ha elolvassa a Betegségnek tűnő állapotok című könyvem, talál benne olyan beszámolókat is, amelyek azt tükrözik, hogy a könyvben leírt módszer ilyen esetben is segített már. Egy példa a könyvből:

Korábban gerincproblémáim voltak, háromhavonta injekciózásra jártam a kezelőorvosomhoz.
Aztán egyik ismerősöm ajánlotta a figyelmembe a dr. Lenkei Gábor-féle Cenzúrázott egészség című könyvet. Elolvasása után azonnal megrendeltem a multivitamint, az első két hét után éreztem a változásokat. Nem voltam fáradékony, megszűnt a fülzúgásom, és ami a lényeg, pár hónap után megszűntek a gerincproblémáim, és most már kb. 1 éve rendszeres fogyasztó vagyok.
Azóta nem járok kezelésekre, és az injekciók is elmaradtak.

A következő beszámoló azt mutatja, hogy a fent említett könyvben leírt módszerem – egyéb jótékony hatások kiváltásán túl – másoknak is segített már.
Még ha nem is szüntette meg teljes mértékben a fülzúgást, legalább számottevő mértékben enyhítette azt.

Feszült voltam, ideges, könnyen elsírtam magam.  Óránként felébredtem, rémálmaim voltak.
Amióta szedem a vitaminokat, kiegyensúlyozott vagyok, végig tudom aludni az éjszakát, nincsenek rémálmaim.  Alvásom tökéletes.
Sokat csillapodott a fülzúgásom, azelőtt, mint, a traktor ment a fejem.
Azt is megemlítem, hogy az összes gyógyszert el tudtam hagyni.

Nem szeretném, ha félreértene!
Mindaz, amit fentebb leírtam – ahogyan azt az írásom legelején is megemlítettem – nem a fülzúgás kezelését szolgáló konkrét terápiás javaslat.
Nem ígéret arra, hogy ez a módszer az Ön esetében is garantáltan működni fog.
Az írásom csupán egy tapasztalatokon alapuló tájékoztató, amely arról szól, hogy ha jobb állapotba hozza a testét, akkor akár ez a probléma is kezelődhet.

Javaslom, hogy szerezze be és olvassa el a Betegségnek tűnő állapotok című könyvem.
Ha alkalmazni akarja a könyvből megismert módszert, szüksége lesz az Útikalauz egy jobb élethez című térítésmentes kiadványomra is.
Ez vezeti végig Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A könyveket és a termékeket a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikében, valamint több, mint 130 termékforgalmazónál tudja beszerezni.
Az üzletek elérhetőségei: www.uzleteink.hu
A webáruházban is megtalálja ezeket: Dr. Lenkei Könyvek.

Megnézem a könyvet

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg:
www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Szemölcs, futószemölcs

Szemölcs, futószemölcs

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Lehetséges természetes eszközökkel kezelni a szemölcsöt?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

A szemhéjamon és az arcomon a bőr színével megegyező színű kiütés vagy futószemölcs volt több éve. Öt hónap multivitamin-csomag szedése után magától eltűntek a bőrrendellenességeim.

Kb. másfél évvel ezelőtt kaptam kölcsön barátaimtól dr. Lenkei Gábor Cenzúrázott egészség című könyvét, amely nagy hatással volt rám. A könyv kézről kézre járt, de azóta többen is megvettük, mert hasznos, ha bármikor kéznél van egy ilyen fontos könyv. Kinyomoztuk, hol lehet kapni a könyv végén ajánlott vitaminokat, és miután szerencsésen beszereztem, elkezdtük szedni.
Most csak a saját tapasztalataimról annyit, hogy már néhány hét után erősebbnek éreztem magam, jobb volt az általános közérzetem. Ami még jelentős eredménynek számított, hogy a multivitaminok két hónapi szedése után teljesen elmúltak a mindkét kezemen elszaporodott, csúnya szemölcsök, amelyektől évek óta nem sikerült megszabadulni, hiába ecseteltem az orvos által felírt szerekkel, és a borzasztóan fájdalmas fagyasztás (bőrgyógyászati kezelés) sem segített, csak a vitaminok.

A fenti beszámolók azt tükrözik, hogy íróik szervezetében már alaposan felborult a már korábban említett harmónia, belső rendezettség, szervezettség. Még szó sincs komoly betegségekről, de a felsorolt problémák már igencsak zavaróak.

Mint már említettem, a bőr sokszor közvetíti a test belsejében zajló folyamatok üzenetét. Egyfajta tükröt tart az ember elé. „Kérlek, vedd észre, hogy odabent nincsenek rendben a dolgok.”

Azt is említettem, hogy egyáltalán nem vagyok ellene a jó minőségű kozmetikai szerek vagy az indokolt bőrgyógyászati kezelések alkalmazásának.

Arra viszont kötelességemnek tartom felhívni a figyelmet, hogy a tapasztalatok leírói évek óta húzódó problémákról és a felületi kezelések kudarcáról számolnak be:

  • „amelyektől évek óta nem sikerült megszabadulni”,
  • „amivel már évek óta több bőrgyógyász sem tudott mit kezdeni”,
  • „már az összes lehetséges kozmetikai dolgot kipróbáltam sajnos eredménytelenül”.

Nem csak az igazi szépség fakad belülről. A kozmetikai problémák többségének a gyökerét is a szervezeten belüli rendezetlenségben kell keresni. A belső zavarok külszíni megnyilvánulásait nem lehet sem elfojtani, sem helyrehozni felületi és – elnézést a megjegyzésért – felületes kezelésekkel.

Sokkal helyesebb, ha nagyban gondolkodunk.
Miért ne szüntetnénk meg a gyakorlatilag mindenkit érintő minőségi éhezést, amely a belső harmónia megbomlását okozza, és amely sok esetben kozmetikai panaszok formájában nyilvánul meg.
Ha így teszünk, akkor népiesen szólva „több legyet is ütünk egy csapásra”.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
Megnézem a könyvet

Érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Életminőség-javulás program kézikönyv – Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Aranyér

Aranyér

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Kezelhető vagy megszűntethető-e az aranyér?

Bevallom, nem mélyedtem el annak vizsgálatában, hogy miképpen hatnak a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek az aranyér problémára.

A vitaminok okos használatával az életerő növekedése a legkülönbözőbb módokon nyilvánulhat meg. Ez is közéjük tartozhat. Az alábbi két beszámoló is ezt tanúsítja.

El tudom képzelni, hogy ez a jótékony hatás sokkal gyakoribb annál, mint amennyiről nekem beszámolnak az emberek. A szemérmesség sokakat visszatarthat attól, hogy erről a témáról beszéljenek, vagy ne adj isten, még írjanak is róla.

Javaslom a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra című könyvem elolvasását.

Elmúltam 66 éves, de hála az Ön vitaminjainak, ma jobban érzem magam, mint 40 évesen. Aranyérprobléma kínozott már 30 éve, és a „csodakenőcsök” ellenére csak súlyosbodott az állapotom. 2 hónap után úgy tűnt el az életemből, mintha sosem lett volna.

Régóta szedem dr. Lenkei Gábor termékeit, maximálisan meg vagyok elégedve a termékeivel. Nagyon sokat javítottak az energia állapotomon és a betegségekkel szembeni ellenálló képességemen.

Javult, szinte teljesen elmúlt a derékfájdalmam eltűnt az aranyerem, és a bőrviszketegségem.

Köszönöm, hogy könyvein keresztül is tudatosabban állhattam hozzá az egészségtudatomhoz.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.

Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.

A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Tanulás, koncentrálóképesség

Tanulás, koncentrálóképesség

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Nőhet-e a koncentrálóképességünk, a tanulás lehet-e jobb, hatékonyabb?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Amióta a multivitamint használom, egészen friss és életerős vagyok.

A munkámra és az élet egyéb fontosságaira sokkal jobban tudok figyelni, nőtt a koncentrálóképességem. És nagyon egészségesnek érzem magam. Köszönöm.

A tapasztalataim abszolút pozitívak, jobb a koncentrációképességem és a szellemi állóképességem. Nagyon tetszik.
(19 éves)

Munkámból kifolyólag elég sokat kell az éjszakában is dolgoznom. És mivel ezt sokszor huzamos ideig kell csinálnom, így elég sokszor nem bírtam energiával. De miután rátaláltam erre a remek vitaminformulára, nagyban megváltozott a helyzet. Immáron lassan egy éve szedem a vitaminokat, és sokkal tovább bírom energiával. Nőtt a koncentrálóképességem, és sokkal energikusabb lettem. Mindenkinek szívből merem ajánlani ezt a remek vitaminbombát.

Amikor felmerül az egészség kérdése, viszonylag kevés szó esik a koncentrálóképességünkről, mégis érdemes tudnia arról, hogy ennek a szellemi képességnek a jelentősége sokkal nagyobb annál, mint gondolnánk.

Jobb koncentrálóképességgel a személy ugyanannyi idő alatt több hasznos munkát tud elvégezni. Sokkal kevésbé szétszórt, sokkal kevésbé összeszedetlen. Csökken a szórakozottság, kevesebb a tétova téblábolás. Jobban halad. Hatékonyabb, több sikerélménye lesz…

Jó néhány emberi konfliktus forrása lehet az, ha nem tudunk kellőképpen odafigyelni egymásra. Sértődéshez, vitához vezethet családi kapcsolatainkban. Ha figyelmetlenségünkben hibázunk, magunkra haragíthatjuk főnökünket. Akár baleseteket is okozhatunk.

A koncentrált figyelem gyengesége nagyon sok nehézséget jelent mind a pedagógusok, mind a diákok számára. A szülőknek is sok fejfájást okozhat, ha csemetéjükre panasz érkezik, „nem figyel az órán, nem tudom, merrefelé kalandozik a figyelme”…

 

A jó koncentrálóképesség elsősorban attól függ, hogy a szervezet elegendő B-vitaminhoz jut-e. Többféle B-vitamin van, a receptjeimbe a legfontosabbakat, 11 félét bele is tettem. Közülük a koncentrálóképesség szempontjából a leglényegesebb a B1-vitamin.

Az emberek többsége az élelemmel jó, ha az egyötvened részéhez hozzájut annak a B1-vitamin-mennyiségnek, amely lehetővé tenné, hogy napközben derűsen, könnyedén, erőfeszítés nélkül koncentráljon teendői elvégzésére.

Különösen sokat szenvednek emiatt az iskolákban a gyermekek. A helyzet odáig fajult, hogy az utóbbi időben egy egyszerű vitaminhiányos állapotot elkezdtek betegségnek titulálni.

B1 és más B-vitaminok hiányában a gyermek figyelmetlen, szétszórt, izgága, nemegyszer agresszív lesz.

A B-vitaminok hiányának tünetei a cukros üdítőitalok, a chipsek és hasonló rágcsálnivalók elterjedésével, az általánosan megnövekedett cukorfogyasztással párhuzamosan egyre súlyosabbá váltak. Ennek magyarázata egyszerű. A cukor feldolgozásához szervezetünknek B1-vitaminra van szüksége. Sok cukor, cukrot tartalmazó élelmiszer fogyasztása után a vitamin teljes mennyisége felhasználódhat. Így semennyi sem marad belőle ahhoz, hogy elvégezze eredeti feladatát, a nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszer biztosítását.

Nem csoda, hogy sokan idegesek, feszültek, és rengetegen panaszkodnak alvászavarra. Ennek fényében az is jobban érthető, hogy miért küzd egyre több diák tanulási problémákkal.

A B1-vitamin-hiányos állapotok gyakoribbá és súlyosabbakká váltak. A helyes megoldás a hiányállapot megszüntetése lenne, de e helyett, például a gyermekek esetében, megjelent egy szerencsétlen próbálkozás.

Kitalálták a „hiperaktív gyermek” diagnózisát, és hangoztatják, hogy az egy idegrendszeri betegség. Ugyancsak betegnek minősítették az úgynevezett „figyelemzavaros gyermekeket” is. Az ilyen lurkók kezelésére a B-vitaminok pótlása helyett nagyon erős gyógyszereket javasolnak. Sajnos olyanokat, amelyeknek hatóanyaga szerepel a nemzetközi kábítószer-egyezmények listáin.

Ne higgye, hogy jelentéktelen dologról van szó. Ebből az okból kifolyólag manapság világszerte több millió gyermekkel szedetnek erős és nagyon komoly mellékhatásokkal bíró tudatmódosító szereket.

Ezt így, együtt, már nagyon veszélyesnek tartom. Annál is inkább, mivel könnyen be tudom mutatni, hogy az ilyen gondokkal küzdő csemeték állapotán nagyon gyorsan és könnyen lehet segíteni ártalmatlan vitaminokkal.

Álljon itt tanulságképpen egy beszámoló. Emlékeztessen minket arra, hogy nagy bajba kerülhet az egyes ember, de akár az egész társadalom is, ha nem értjük meg a minőségi éhezés fontosságát és romboló hatásait, és ha nem teszünk hatékony lépéseket a probléma megszüntetése érdekében.

A multivitamin csomagot szedi a gyerekem, akit hiperaktívnak tituláltak. Egy hét után a gyerek teljesen megváltozott! Tanul, jól alszik, teli van életerővel.

Előtte az iskolában nem tanult, nem voltak jó eredményei. A környezetünkben élők megkérdezték, mitől ez a javulás.

Én a vitaminokat választom, és NEM a gyógyszereket (pl. Ritalin). Most már az én gyerekemre se mondják, hogy hiperaktív! Én mindenkinek, akinek vitaminhiánya van, ezt ajánlom! Nagyon jó!

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Ha kíváncsi a B1 és más B-vitaminok, (és egyéb vitaminok) jótékony hatásaira, térítésmentesen (regisztráció ellenében) elolvashatja a privát oldalamon a Mit tudnak? és… Mikor hatékonyak? című könyvemet.

Kíváncsi vagyok

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu
Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Csontritkulás

Csontritkulás

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

A csontritkulás nem betegség, hanem a súlyos minőségi éhezés következménye.

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Az allergiás tünetek minimálisra csökkentek. A kezdődő csontritkulás jelei szinte teljesen elmúltak. Általános közérzetjavulás abszolút tapasztalható, sokkal erősebbnek érzem magam. Nem vagyok fáradékony.

A kalcium-magnézium nagyon jól vizsgázott csontritkulásom megállításában, míg az multivitamin csomag általános fizikai erőnlétemet tartja nagyon jól karban.

Az előző évihez képest javult a csontritkulás-vizsgálat eredménye. Ugyanazon a helyen, ugyanazon a gépen végezték a vizsgálatot (8 havi vitaminszedés után). 53 évesen nem emelkedni, hanem csökkenni szokott a csonttömeg.

2005 augusztusa óta szedem a vitaminokat és a kalcium-magnézium italt. Feltűnő javulást elsősorban a kalcium-magnézium szedése óta tapasztaltam. Csökkent a hátfájásom gyakorisága, és a legutolsó csontritkulás-eredményem jobb lett. Idézve a leletet: »A csontok mésztartalma az előző vizsgálatokhoz képest javult.« A kezelőorvos csodálkozott az eredményen.

Bár széles körben elterjedt az a felfogás, hogy a csontritkulás betegség, engedje meg nekem, hogy vitába szálljak ezzel.
Személyes meggyőződésem, hogy a csontritkulás nem betegség. Úgy vélem, hogy mindent elmond már maga az elnevezés is. Csont és ritkulás. Ritkul a csont anyaga.

Miből állnak a csontok? Nagyobbrészt mészből. A csontritkulás azt jelenti, hogy a szükségesnél kevesebb mész található a csontokban.

Miből áll a mész? Kalciumból.

Köztudottnak kellene lennie, hogy még az átlagosnál színvonalasabb táplálkozással is – jó esetben is – csak a feléhez jutunk hozzá a naponta szükséges kalciummennyiségnek (kb. 1500 mg elemi kalcium).

A képlet számomra egyszerű. Kevés kalcium = gyenge, ritkuló csontok. Elegendő kalcium = erős csontok.

A csontritkulás – határozottan állítom – nem betegség, hanem a súlyos minőségi éhezés következménye. Hiányállapot.

Ha ez nem így lenne, akkor a kalcium pótlása, önmagában, nem javítana a csontritkulásban szenvedő hölgyek állapotán. Márpedig javít.

Persze, a kalcium, csak a kalcium egyedül, még nem elegendő az egészséges csontokhoz. D-vitaminra és elegendő testmozgásra is szükség van. De a tapasztalatok szerint a kalcium pótlása már önmagában is nagyon szépen beindíthatja a csontozat visszaépülését.

Nagyon érthetően világítja meg ezt a kérdést Dr. Michael Colgan, a már emlegetett világhírű táplákozáskutató.

„A C-vitamin például akár 100%-kal is javíthatja a kalciumfelszívódást. Gyanítható, hogy a kalcium kölcsönhatásban áll az emberi szervezetet alkotó 58, más fontos tápanyag többségével.
Újabb tanulmányok azt mutatják, hogy multivitamin-kiegészítők és többféle ásványt tartalmazó anyagok a csont sűrűségének sokkal nagyobb növekedését eredményezik, mint a kalcium akár egymagában, akár a D-vitaminnal együtt.”

Amennyiben kíváncsi az én javaslatomra, elmondom, hogy mi lenne a legjobb összeállítás:
  • Valamilyen, az Ön testsúlyához, életviteléhez, aktivitásához és egészségi állapotához illően kiválasztott, kiegyensúlyozott vitamin-, ásványianyag- és nyomelemkészítmény.
  • Kiegészítésként legkevesebb 2-3 gramm C-vitamin naponta.
  • Kiegészítésként 2-3 adag megfelelően összeállított, 2:1 vagy 3:1 arányú kalcium- és magnéziumkészítmény (mivel a kalcium és a magnézium együtt fejti ki a legjobb hatást).
    Próbálja ki.
Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Ha kíváncsi a kalcium, a magnézium és a C-vitamin, (és egyéb vitaminok) jótékony hatásaira, térítésmentesen (regisztráció ellenében) elolvashatja a privát oldalamon a Mit tudnak? és… Mikor hatékonyak? című könyvemet.

Kíváncsi vagyok

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu
Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Emésztési zavarok

Emésztési zavarok

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség az emésztési zavarok kezelésére?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

A multivitamin csomagot szedve pozitívumot tapasztaltam az alvásomnál, sokkal nyugodtabban alszom, nem vagyok olyan fáradékony, mint előtte.

Javulást tapasztaltam az emésztésemben is, javult a székletem és a bélműködésem is.

Eddig csak pozitív dolgot tudok elmondani a termékről!

2005 október óta szedem az Életerő Alap vitamincsomagot.
Jobb lett a koncentrálóképességem. Nyugodtabb lett az alvásom, és pihentetőbb.

Emésztési zavaraim (székrekedés) megszűntek.

Fél éve szedem rendszeresen az Életerő Alap és a kalcium- magnézium vitamin- és táplálékkiegészítő készítményeket. Erőnlétem, közérzetem érezhetően javult.

Emésztésem és bélműködésem, székletem rendbe jött. Egy hónapig kihagytam, más szereket próbáltam ki, de nem váltak be, visszatértem ezekhez a bevált készítményekhez.

Az emésztésemet teljesen rendbe hozta, és azóta, amióta szedem, semmilyen betegséget nem kaptam el (Életerő Alap csomag).

Születésemtől kezdve gondok voltak az emésztésemmel és az anyagcserémmel. Két hónapja eszem a vitaminokat, s ez a gondom rendeződött – gyógyszerek nélkül!!!

Frissebben ébredek, nem vagyok nyúzott munkakezdéskor. Az erőnlétem is nagyon megváltozott, némi túlsúly ellenére is.

Csodálatos, hogy már ennyi is elég lehet a hathatós segítséghez.

1000 mg C-vitamin és 250 mg magnézium! Ennyit tartalmaz ugyanis a beszámolókban emlegetett multivitamin nevű készítmény. Újra hasznosnak tartom idézni a már említett könyvből (Mentőöv beteg emberek számára) a következőket.

Jótékony hatások
  • C-vitamin: Természetes székletszabályozó, az egyik legjobb természetes hashajtó.
  • Magnézium: A magnézium az egyik leghasznosabb székletlazító, székletszabályozó anyag. Ezt régóta tudjuk. Talán fellelhetőek még azok a régi, bevált, de mára már sajnos háttérbe szorult hashajtók, amelyek a magnézium ezen természetes hatását aknázzák ki.
    Nagy adag magnézium természetesen a széklet nemkívánatos lazulását, hígabb székletet, esetleg hasmenést is okozhat. Abban az esetben, ha ez bekövetkezik, egyszerűen csökkenteni kell az adagját. Nincs más teendő. Amint a magnéziumfelesleg kiürült a bélből, a hasmenés megszűnik. Ez nem mellékhatás, hanem a túl nagy adag által kiváltott túlzott hatás.

 

A vitamin- és ásványianyag-hiány olyan mértékű, hogy a székrekedés mára „népbetegséggé” vált. Pedig szó sincs betegségről; amit látunk, az az esetek többségében csupán néhány létfontosságú tápanyag hiánya.

Néhány szót már korábban is ejtettem arról, hogy amikor olyan mennyiségű C-vitamint veszünk be egyszerre, amennyi nem képes teljes mértékben felszívódni a bélből, akkor enyhe hasmenés jelenhet meg.

Fordítsuk meg a gondolatot. Miért ne lehetne arra használni a C-vitamint – amely mellesleg a bolygó egyik legkevésbé mérgező anyaga – hogy megszüntessünk vele krónikus székrekedéseket?

Lám, már 1000 mg is képes lehet erre. A C-vitamin az egyik legjobb természetes székletszabályozó anyag, ha úgy tetszik, akár természetes hashajtóként is alkalmazható.

Írtam már arról is, hogy ha nem fogyasztanak étrend-kiegészítőt, akkor még a legigényesebben táplálkozó emberek sem jutnak hozzá napi átlag 80 mg-ot meghaladó mennyiségű C-vitaminhoz. Ez a nevetségesen alacsony mennyiség azonban nem elegendő ahhoz, hogy a C-vitamin kifejtse az emésztésre gyakorolt kedvező hatását.

Viszont 1000 mg, amely a C-vitamin minimális napi adagja, az emberek nagy részénél már megoldhatja azt a problémát, amely hosszú éveken át gondot okozott.

Mivel minél több C-vitamint viszünk be a szervezetünkbe, annál több kedvező hatást tudunk kiváltani, miért ne emelnénk az adagot, amikor arra szükségünk van?

Egy barátom már húsz éve szenvedett székrekedéses problémával, és már végigpróbálta az összes elérhető hashajtót. És csak szenvedett és szenvedett és szenvedett…

Azt javasoltam neki, hogy addig emelje az elfogyasztott C-vitamin- adagját, amíg meg nem szűnik az évtizedes nyavalya. Az ő esetében az egy adagban elfogyasztott 20 grammnyi mennyiség törte át a gátat. A későbbiekben megtanulta, hogyan tudja eltalálni azt az adagot, amelyre éppen szüksége van. Ahogyan kezdett helyreállni a rend a szervezetében, már kisebb mennyiségekkel is szépen elboldogult.

A 2:1 arányú kalcium-magnézium készítmény is hatékony fegyver lehet. Nagyobb adagban fogyasztva a legmakacsabb székrekedés is megadja magát neki.

Még egy fontos információ!

Előfordulhat, hogy a probléma hátterében egy még alapvetőbb hiányt találunk.

Általánosan jellemzőnek mondható, hogy nem fogyasztunk elegendő folyadékot. Vizet!

Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, adok Önnek egy létfontosságú információt. Egy átlagos testméretű ember (kb. 70 kg) folyadékigénye tökéletesen kedvező körülmények között (egy olyan szobában üldögélve, amelynek optimális a hőmérséklete, ahol egyetlen csepp verejtéket sem ejt, ahol nem liheg, nem dolgozik, csak üldögél nyugodtan) naponta: 2 liter. Ez a mennyiség a minimumok minimuma.

Ha a test nem jut elegendő folyadékhoz, akkor a szervezet megpróbálja az utolsó csepp vizet is visszamenteni, hogy ne sérüljenek az alapvető életfolyamatok. Normális folyadékbevitel esetén a széklettel naponta átlagosan 150 ml, azaz 1,5 deciliter víz távozik.

Amikor a szervezet folyadékhiányt észlel, a vastagbél azt az utasítást kapja, hogy a székletből szívjon ki minden egyes csepp vizet. Ha a bél jól végzi a dolgát, akkor a széklet kőkeménnyé válhat, amelynek „megszülése” egyfajta hőskölteménybe illő cselekedet is lehet.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Ha kíváncsi a C-vitamin, a magnézium (és egyéb vitaminok) jótékony hatásaira, térítésmentesen (regisztráció ellenében) elolvashatja a privát oldalamon a Mit tudnak? és… Mikor hatékonyak? című könyvemet.

Kíváncsi vagyok

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu
Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Pattanások, kiütések

Pattanások, kiütések

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség a tinédzserek számára a pattanások kezelésére?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Az alacsony vérnyomásom miatt gyakori fáradtságom, álmosságom elmúlt, amióta a vitaminokat szedem.

Gyermekeimnek is adom, és ők is élénkebbek. 15 éves fiam tinédzserkori pattanásai is gyengébben látszanak.

Kb. 10-14 nap múlva kitisztult a bőröm, gyakorlatilag minden pattanás eltűnt.

Elmúltak az aknés pattanásaim, kitisztult a bőröm.

Napi energiám nagymértékben megemelkedett. Helyreállt a salakanyag szervezetből történő kiürítése, rendbe jött az emésztésem. Kedélyállapotom javult.

A kalcium-magnézium hatására a gyakori izomgörcsök megszűntek (aktív táncművész-pályafutásom mellett).

Vajon hány és hány fiatal vagy akár érettebb korú ember életét keserítik meg a csúnya kiütések, pattanások?

Hány és hány újabb kozmetikai csodaszer jelenik meg a piacon, amelyek varázslatos javulást ígérnek?

Hány és hány csalódás gyűlhetett már halomba az idők során ezzel kapcsolatban?

Hasznosak lehetnek és segíthetnek a jó minőségű kozmetikumok, és a helyesen megválasztott bőrgyógyászati kezelések is. Csak nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyidejűleg kezelnünk kell a mélyben meghúzódó okokat is, mert e nélkül, még a legjobb esetben is, csak átmeneti eredményeket érhetünk el.

Milyen főbb okai lehetnek a pattanásoknak? Tanuljunk egy kicsit erről.

– A leggyakoribb ok a szervezetben keletkező általános egyensúlyzavar, amely a minőségi éhezés közvetlen következménye. Ezt lehetetlen helyrebillenteni csupán az arcra kent pampucokkal (Tréfás szleng kifejezés. A kozmetikai, tisztálkodó és illatszerek összefoglaló neve.).

Kamaszkorban nagyon gyakran megfigyelhető ez az egyensúlyzavar. Hogy miért? Gondoljon csak bele. A serdülő fiatal szervezete korábban egy másfajta egyensúly alapján működött. Be volt állva „gyermeki üzemmódra”. Korábban nem kaptak szerepet például bizonyos hormonok, amelyek csak a felnőttkori működésre jellemzőek.

A kamasz szervezete nagy kihívással néz szembe. Át kell állnia a felnőtt „üzemmódra”. Ez hatalmas változás, meglehetősen megterhelő. Már nem gyermek, de még nem is felnőtt. Minden változik, semmi sem stabil.

Talán nem véletlen, hogy a tizenévesek az átállás időszakában gyakorta lelkileg is labilisabbakká válnak.

Nos, egy ilyen nagy átállás komoly támogatást igényel. Ebben a korban, amelynek az egyik fő jellemzője, hogy a korábbi egyensúly már felborult, de az újabb egyensúly még nem alakult ki, még nagyobb szükség lenne arra, hogy a test megkapjon minden olyan anyagot (vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek), amelyek a legfőbb szervező, egyensúlyt teremtő, harmóniát biztosító erőt képviselik.

Szegény kamasz szervezet. A minőségi éhezés következtében olyan helyzetbe kerül, mintha felszerelés nélkül, tíz körömmel kellene megmásznia a Csomolungmát. (Ismertebb nevén Mount Everest. A legmagasabb hegy a Földön. A Himalája hegység része.)

Az, hogy kirügyezik az arca, bár rendkívül zavaró, csak a legkisebb probléma. Az igazi zűrzavarok átalakulóban lévő testében, a mélyben találhatóak. A pattanások csak felszíni megnyilvánulások, azt is mondhatnám, segélykiáltások.

Segítsünk hát a kamasz gyermeken, hogy könnyebben vészelje át ezt a nehéz időszakot.

Az, hogy a bőre is szebb lesz, és ezáltal eggyel kevesebb probléma fogja nyomasztani, már szinte csak „hab a tortán”, ha az egész képet nézzük.

Az is előfordul, hogy egy személy még a kamaszkor elmúltával sem tud teljesen kikászálódni az akkor keletkezett zűrzavarból, és a pattanások még hosszú évekig, akár évtizedekig „hűséges kísérői” maradnak.

Olyan is megesik, hogy valakinek csak felnőttkorában jelentkezik ez a problémája. A „kirügyezést” megelőzően átélhetett valamilyen megterhelő helyzetet, ami alaposan felborította a minőségi éhezés következtében eleve labilis belső egyensúlyt, és olyanná vált a bőre, mintha éppen kamaszodna.

Ezek a tünetek az általános egyensúlyzavar megnyilvánulásai.

– Egy másik lehetőség a súlyos A-vitamin-hiány. Természetesen ebben az esetben is fennáll a gyakorlatilag mindenkinél fellelhető minőségi éhezés által okozott általános egyensúlyzavar, de annak tetejére ráül még az a hatás is, amelyet az A-vitamin átlagosnál súlyosabb hiánya vált ki az emberi szervezetben.

Ha csak az általános egyensúlyzavar helyzete áll fenn, akkor egy megfelelően összeállított vitamin-, ásványianyag- és nyomelemkészítmény, amely legkevesebb 5000 NE-nyi A-vitamint is tartalmaz, hamar orvosolhatja a problémát.

Ha a pattanások nem halványulnak el, nem húzódnak vissza még egy-két hónap múlva sem, akkor indokolt súlyos A-vitamin-hiányra következtetni.

Ilyen esetekben segíthet, ha a szervezet kap egy „A-vitamin-lökést”. Ez viszonylag nagy mennyiségű A-vitamin bevételét jelenti rövid idő leforgása alatt, akár néhány napon belül. Egy közeli hozzátartozóm

1 000 000 NE A-vitamint fogyasztott el egy hét alatt. Ő azt tapasztalta, hogy az évek óta vissza-visszatérő pattanásai, amelyek a kiegyensúlyozott napi csomag fogyasztásától sem múltak el teljesen, most megadták magukat.

Emellett és ezt követően is természetesen folytatni kell a kiegyensúlyozott vitamin-, ásványianyag- és nyomelemkészítmény fogyasztását, hiszen az általános egyensúlyzavart is kezelni kell.

Figyelmeztetés! Ez a megoldás nem alkalmazható orvosi ellenőrzés nélkül akkor, ha Ön a Roaccutan nevű, a pattanások kezelésére szánt gyógyszert fogyasztja, mivel az szintetikus A-vitamin-származékot tartalmaz. Ebben az esetben kérem, konzultáljon bőrgyógyászával.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.

A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Fáradékonyság – fáradtság

Fáradékonyság – fáradtság

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség a fáradtság, fáradékonyság kezelésére?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

58 éves vagyok, és vezető beosztásban dolgozom. Az utóbbinak köszönhetően a napi munkavégzés mennyisége állandóan növekszik, ami magával hozta azt az új »jelenséget«, hogy este 9 órakor már ülve is elaludtam a fáradtságtól.

Megoldást kellett találnom, már csak azért is, hogy ne kelljen bevallanom magamnak se, hogy már nem tudok annyit teljesíteni, mint korábban. Így találtam meg az Életerő Centrumot, ténylegesen a cég neve keltette fel érdeklődésemet, hiszen éppen egy kis energiára volt szükségem.

Jól választottam! Fél éve szedem csak a multivitamint, és ennek köszönhetően állandóan frissnek érzem magam, végtelen optimizmus tölt el a jövőt illetően.

2005 őszén kezdtem szedni dr. Lenkei komplex vitamincsomagjait. Előtte kóros fáradékonyságban szenvedtem, szellemi és fizikai téren is. Ebben feltehetően a vitaminhiány is közrejátszott, mert a vitamin szedésével szinte rögtön, pár napon belül energikusabbnak éreztem magam, és a korábbi fejfájós, szédüléses, kába állapotaim is eltűntek.

A multivitamin szedése előtt rendkívül fáradékony voltam. Úgy éreztem, hogy az utolsó tartalékaimat élem fel.

Vitaminhiányra gyanakodtam. Ekkor ismerkedtem meg közelebbről a vitaminkészítményekkel. Elkezdtem szedni a multivitamin csomagot. Már egy hét után éreztem jótékony hatását. Határozottan jobban bírom a strapát azóta.

A táplálkozási szokások és lehetőségek sajnos katasztrofálisak. Még kevesen értik meg, hogy itt valóban kell tenni valamit a magunk és gyermekeink egészségéért. Én mindenesetre megpróbálom.

Jelenleg két állásban dolgozom + otthon is (háztartás). Amíg nem szedtem vitamint, reggel »alkatrészenként« szedtem magam össze. Fáradtan ébredtem, napközben sem voltam valami friss. Próbálkoztam több kávéval, de nem segített.

Amióta rendszeresen, naponta szedem a multivitamint, frissen ébredek, kiválóan bírom a két állást. Jobban a jelenben vagyok. Fizikailag és szellemileg sokkal jobban érzem magam.

Most érkeztünk el az egyik legfontosabb témához. Életerő, életenergia.

Az ember életében talán csak a súlyos betegségek jelenthetnek keményebb csapást annál, mint amikor nincs elegendő energiája. Van egy nagyon egyszerű és könnyen megérthető szabályszerűség. Az életet csak annak arányában tudjuk élvezni, amennyi energiával rendelkezünk.

Sok életerő, sok energia = sok öröm lehetősége az életben.

Kevéséleterő, kevéséletenergia=fásultság, tompaság, kedvetlenség.

Hogyan tudna jóízűt kacagni valaki, ha épp az utolsó tartalékait éli fel? Nemigen vágyik társaságba egy olyan ember, akit már délután húz az ágy. Ha fáradékonyak vagyunk, akkor a munka is csak gyötrelem, amitől jó lenne minél előbb megszabadulni.
Fontos, hogy különbséget tegyünk a fáradtság és a fáradékonyság között.

Még egy rendkívül életerős, nagyon sok energiával bíró ember is elfáradhat olyankor, amikor önmagához képest sok munkát végzett el. Mégsem érzi rosszul magát. Hamarosan megújult lendülettel fogja folytatni tevékenységeit, az életét.

A fáradékonyság viszont egy olyan állapot, amely nem igazán függ sem az elvégzett munka, sem a pihenés mennyiségétől. Ez sokkal inkább egy alapállapot. Nagyon találóan fogalmazta meg az egyik beszámoló: „miért nem tudok rendesen feltöltődni?”.

A fáradtság elmúlik a pihenéstől, a fáradékonyság viszont nem.
A minőségi éhezés fáradékonyságot okoz.

Emlékszik? A könyv elején meséltem arról, hogy az emberi testben egyidejűleg, párhuzamosan, nagyon sokféle (több száz) folyamat zajlik. Ezek egy részének az a feladata, hogy az élethez éltető energiát szabadítson fel.

Írtam arról is, hogy vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek hiányában lehetetlen összehangolni, egyensúlyban tartani ezeket az életfolyamatokat.

Ha már az alapvető működésekben is zavar keletkezik, ugyan miképpen tudna szervezetünk elegendő energiát felszabadítani? Tudom, hogy a minőségi éhezésen túl más okok is kiválthatnak fáradékonyságot, de jómagam azt tapasztaltam, hogy az esetek túlnyomó többségében ez a hiány az alapvető probléma.

Ha megteremtjük annak a lehetőségét, hogy újra kellő mennyiségben tudjon éltető energiát termelni, akkor a szervezet – mint a kókadt virág, amikor végre megöntözik – szerencsére meglehetősen rövid idő alatt új erőre kap.

Élhetünk frissen, energikusan, élvezettel. Ugyan minek szenvednénk?

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.

A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Ekcéma – bőrproblémák

Ekcéma – bőrproblémák

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e megoldás a kozmetikai problémák többségének kezelésére?

Kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Ekcémámat* segített helyrehozni. Kb. 90%-ban. megszűnt a viszketés. Szebb lett a bőröm. Energikusabb lettem.

Már néhány hét után erősebbnek éreztem magam, jobb volt az általános közérzetem. Ami még jelentős eredménynek számított, hogy a multivitaminok két hónapi szedése után teljesen elmúltak a mindkét kezemen elszaporodott, csúnya szemölcsök, amelyektől évek óta nem sikerült megszabadulni, hiába ecseteltem az orvos által felírt szerekkel, és a borzasztóan fájdalmas fagyasztás (bőrgyógyászati kezelés) sem segített, csak a vitaminok.

Egy hét után, egészen véletlenül vettem észre, hogy szinte teljesen elmúlt a férjem fejbőrbetegsége. Ma már azt is nyugodt szívvel jelentem ki 2,5 hét után, hogy a haja is dúsabbá vált. Csodás változás ez. Az én bőröm is simább lett, mint bármelyik kozmetikumtól.

Örömmel jelenthetem, hogy a multivitamin szedését követően egy hónapon belül elmúlt a lábproblémám, amivel már évek óta több bőrgyógyász sem tudott mit kezdeni.

A fenti beszámolók azt tükrözik, hogy íróik szervezetében már alaposan felborult a már korábban említett harmónia, belső rendezettség, szervezettség. Még szó sincs komoly betegségekről, de a felsorolt problémák már igencsak zavaróak.

Mint már említettem, a bőr sokszor közvetíti a test belsejében zajló folyamatok üzenetét. Egyfajta tükröt tart az ember elé. „Kérlek, vedd észre, hogy odabent nincsenek rendben a dolgok.”

Azt is említettem, hogy egyáltalán nem vagyok ellene a jó minőségű kozmetikai szerek vagy az indokolt bőrgyógyászati kezelések alkalmazásának.

Arra viszont kötelességemnek tartom felhívni a figyelmet, hogy a tapasztalatok leírói évek óta húzódó problémákról és a felületi kezelések kudarcáról számolnak be:

  • „amelyektől évek óta nem sikerült megszabadulni”,
  • „amivel már évek óta több bőrgyógyász sem tudott mit kezdeni”,
  • „már az összes lehetséges kozmetikai dolgot kipróbáltam sajnos eredménytelenül”.

Nem csak az igazi szépség fakad belülről. A kozmetikai problémák többségének a gyökerét is a szervezeten belüli rendezetlenségben kell keresni. A belső zavarok külszíni megnyilvánulásait nem lehet sem elfojtani, sem helyrehozni felületi és – elnézést a megjegyzésért – felületes kezelésekkel.

Sokkal helyesebb, ha nagyban gondolkodunk.

Miért ne szüntetnénk meg a gyakorlatilag mindenkit érintő minőségi éhezést, amely a belső harmónia megbomlását okozza, és amely sok esetben kozmetikai panaszok formájában nyilvánul meg.

Ha így teszünk, akkor népiesen szólva, több legyet is ütünk egy csapásra”.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Multivitaminok a webáruházban

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.

A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Nyugodt, pihentető alvás

Nyugodt, pihentető alvás

Üdvözlöm az oldalamon. Dr. Lenkei Gábornak hívnak, orvos vagyok. Az írásom témája:

Létezik-e segítség, hogy az alvás, nyugodt és pihentető legyen?

Első lépésként kérem olvassa el ezt a rövid részletet a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvemből:

Jótékony hatások

Kalcium:

  • Nagyon fontos szerepe van az idegingerlékenység szabályozásában, nélkülözhetetlen az idegrendszer normális működéséhez.
  • A kalciumfogyasztás segíti a nyugodt alvást.
Magnézium:

  • Fontos szerepet játszik az idegrendszer kiegyensúlyozott működésében.
  • Oldja az ideges feszültséget.
  • Természetes nyugtató, ellazító hatása révén segíti a nyugodt, pihentető alvást.
B1-vitamin:

  • Nagyon fontos feladata van a nagyon sok energiát igénylő idegrendszer kiegyensúlyozott működésében.
  • Csökkenti, de az adagtól függően az esetek nagyobb részében meg is szünteti a rossz, lidérces, zavaró álmokat.

Hiánytünetek

Kalcium:

  • Amikor nem jutunk elegendő kalciumhoz, akkor az idegsejtek ingerlékenysége kórossá fokozódik.
  • Sőt, a fenti problémán túlmenően általános ingerlékenység alakul ki.
  • Alvási zavarok jelentkeznek.
Magnézium:

  • A leggyakoribb, ehhez a fejezethez illő hiánytünetek az idegesség, feszültség, szorongás és az alvászavar.
B1-vitamin:

  • A B1-vitamin elégtelen mennyiségének fontos figyelmeztető tünetei az ingerlékenység és az idegesség.
  • Ezen túlmenően alvási zavarok is megjelennek, úgymint a túl sok, a nyugodt pihenést megzavaró álom, rémálmok. B1-vitamin hiányában a személy hiába alszik sokat, reggel mégis összetörten, fáradtan ébred.

Egy kiegyensúlyozottnak nevezhető vitamin-, ásványianyag- és nyomelemkészítmény magától értetődően tartalmaz jó adag kalciumot, magnéziumot és B1-vitamint is. Az esetek többségében, amint látta, már ennyi is elegendő ahhoz, hogy megszüntesse az alvászavarokat.
Olykor szükségünk lehet további kiegészítésre is egészen addig, amíg a kiegyensúlyozott készítmény be nem állítja a kívánatos egyensúlyt.

Elalvás előtt hasznos lehet 2:1 vagy 3:1 arányt tartalmazó kalcium- magnézium készítmény fogyasztása. A kívánt, elalvást segítő hatás érdekében a kalcium javasolt elemi mennyisége legalább 250-500 mg, a magnézium elemi mennyisége pedig 125-250 mg.

A B1-vitamin is segíti a nyugodt alvást. Erre a vitaminra azonban, a tapasztalatok szerint, eltérően reagálnak az emberek. Egyeseknél az válik be, ha közvetlenül a lefekvés előtt vesznek be még további 100-500 mg B1-et, míg mások éppen ettől válnak élénkebbé, éberebbé. Náluk is érvényesíthető a nyugodt alvást támogató B1 hatás, de nekik az élénkítő hatás elkerülése érekében érdemes a B1-et 3-4-5 órával a tervezett lefekvést megelőzően elfogyasztaniuk.

Fontos tudnivaló: amennyiben valaki a kiegyensúlyozott napi készítmény tartalmán túl tartósan fogyaszt kiegészítésként B1-vitamint, akkor az egyensúly fenntartása érdekében szükséges, hogy minden egyes 100 mg B1 mellé fogyasszon 500 mg C-vitamint és 350-500 mg kalciumot is.

A fentiek nem jelentik azt, hogy kizárólag a kalcium, a magnézium és a B1-vitamin fejt ki alvásjavító hatást, csak azt, hogy ezeknek az anyagoknak a szerepe kiemelkedően fontos.

A helyesen összeállított, kiegyensúlyozott csomag az esetek nagyobb részében minden további kiegészítés nélkül is kiváló eredményhez vezet.”

Íme néhány kedvező eredményt mutató visszajelzés a Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyvből azoktól az ügyfelektől, akik megfogadták a tanácsomat:

Az édesapám (62 éves) Lenkei doktor könyvének olvasása után, kb. egy éve kezdte szedni a Multivitamin. Korábban alvászavarban szenvedett, szinte sosem aludta át az éjszakát, a vitamin szedése után, kb. a második héttől ez jelentősen megváltozott. Most már sokkal jobban alszik.

Erőtlen, gyenge voltam, lefogytam, és súlyos alvászavarban szenvedtem. 2005 márciusa óta szedem a Multivitamint és este a kalcium-magnéziumot, azóta egyre jobban érzem magam (fokozatosan elhagytam az összes gyógyszert), az alvásom is sokat javult.

Egy 74 éves ismerősöm még fél hónapja sem szedi Multivitamin csomagot és megszűnt a fejfájása, nincs szüksége vérnyomáscsökkentőre, megszűntek az alvászavarai, korábbi fizikai teljesítményének többszörösére képes.

Egy havi Alap vitamincsomag elfogyasztása után a közérzetem jelentősen javult, alvásproblémám megszűnt, szellemi frissességem visszatért.

Amióta szedem a vitaminokat, javult az alvásom, már átalszom az egész éjszakát. Korábban hónapokig nem aludtam. Napközben is nyugodtabb vagyok, nem stresszelek annyira, mint régebben.

A jótékony hatás, amely az alvásigény lecsökkenésében nyilvánul meg, két forrásból táplálkozik.

Egyfelől, amint azt már láthatta, a kalcium, a magnézium és a B1-vitamin nyugodtabbá, mélyebbé, pihentetőbbé teszi az alvást. Ha az alvás nem felületes, nem zavarják meg rossz álmok, akkor akár kevesebb is elegendő lehet belőle.

Másfelől a szervezet energiaszintjének általános növekedése – amely a leggyakoribb tapasztalás azok között, akik megfelelő vitamint fogyasztanak – már önmagában is rövidebbé teheti a szükséges pihenés időtartamát.

Az alvásigény lecsökkenése azonban nem feltétlenül következik be mindenkinél!

Úgy tűnik, ezen a téren meglehetősen nagyok az egyéni különbségek. Ne szontyolodjon el, ha Önnél ez nem állna be, és ugyanannyi pihenésre lenne szüksége, mint korábban, mert a jobbulásnak nem az alvásigény csökkenése a mércéje.

Olvassa el a Miért van szükségük az egészéges embereknek vitaminpótlásra? című könyvet!
El szeretném olvasni

Ha kíváncsi a kalcium, a magnézium, a B1-vitamin (és egyéb vitaminok) jótékony hatásaira, térítésmentesen (regisztráció ellenében) elolvashatja a privát oldalamon a Mit tudnak? és… Mikor hatékonyak? című könyvemet.

Elolvasom

Továbbá érdemes felkeresnie a 18 Dr. Lenkei Életerő Centrum valamelyikét, ahol megismerheti az általam kínált multivitaminok teljes termékpalettáját, és szakértő segítséget kaphat az Ön számára legkedvezőbb forma kiválasztásához.
Az Életerő Centrumok helyszíneit itt találja meg: www.uzleteink.hu

Ugyanezeken a helyszíneken kérje el azt a térítésmentes kiadványt is, amely végigvezeti Önt a multivitaminokban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása felé vezető úton.
A térítésmentes kiadvány címe: „Útikalauz egy jobb élethez!”.
A weboldalon is eléri az alábbi gombra kattintva:

Megnézem a könyvet

Szerző: Dr. Lenkei Gábor
orvos, író

bővebben rólam

1961-ben születtem Miskolcon. 1986-ban szereztem orvosi diplomát kitűnő (summa cum laude) minősítéssel.

A leginkább arról vagyok ismert, hogy szakítottam a hivatalos orvoslás nemegyszer túlságosan is maradi szemléletével, és friss, üde, meglehetősen szokatlan, nemegyszer megdöbbentően újszerű megközelítési módot használok.

Arra törekszem, hogy olyan új, izgalmas és hasznos információkkal lássam el Önt, amelyekkel – nagy valószínűséggel – még sehol másutt nem találkozott. Amely információk elvezethetnek egy sokkal élhetőbb, akár teljes mértékben panaszmentes élethez.

Örömmel veszem, ha elfogadja tőlem a felkínált lehetőséget.

Nyitóoldal
Termékek
Fiókom
0
Kosár